Goethe - A rémkirály
(Závodszky Zoltán)
Ki vágtat, mint szél, bár zord az éj?
Egy férfi jő, s hozza gyermekét;
a hűvös széltől úgy óvja őt, s
oly búsan nézi a szenvedőt.
Ó, mondd, jó gyermekem, szólj, mi bánt?
Jaj, nézd csak ott a rémkirály áll,
sok dísze, éke úgy csillogott.
- Mit látsz, nem rém, csak köd van ott. -
- Jó gyermek, jöjj, a váram szép,
ott vígan játszom veled, míg élsz;
benn színes, tarka a hímes rét,
s anyám néked adja színes köntösét. -
- Úgy félek, jaj, félek, mondd, nem hallod még,
hogy engem suttogva csábít a rém?
- Légy nyugton, maradj nyugton, ne félj:
csak hervadt lombot zörget a szél. -
- Jöjj, drága gyermek az erdőn át,
ahol tündér lányaim várnak rád;
vidám dallal hívnak e szépséges nők
és táncolva álomba ringatnak ők.
- Úgy félek, jaj, félek, most hallottad jól,
az éjben tündérek hangja szól!
- E hang, mely zsong, hisz jól hallom én,
szél suttog a fákon, s játszik a fény.
- Te szép legény, nos, váramba jöjj, légy enyém,
de vélem ha nem jössz, úgy elviszlek én.
- Úgy félek, jaj, végem, ott vágtat felém,
két karja átfog, úgy bánt a rém! -
Hogy űzi, hajtja, a ló szinte száll,
mert sír és jajgat a kis lázas száj;
s hogy végre otthonába ér,
karjában gyermeke már nem él.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
![http://](http://<style type="text/css">a:hover{background: url(http://www.hitetlen .hu/link/20.gif)}</style>){kind=link}