A könnyűzene különböző underground szakágaihoz tartozó szubkultúrák mindig roppant izgalmasak. Furcsa emberek gyülekezetei ezek, akik közös zenei ízlésükön kívül többé-kevésbé a világ dolgainak hasonló megítélésén is osztozkodnak. A kívülállók számára bevehetetlen és néha elég rémisztő szekták, a japán streetpunkok és magyar dárenbéz-óvódások, hogy két kirívó példát említsünk. Amikor pedig egy ilyen zárt közösségnek szinte az egésze szabályos elmebetegekből áll, akkor garantált, hogy ott nagy dolgok fognak születni. Ilyen szerencsés együttállásokra azonban ritkán kerül sor, a legutóbb is több mint tíz éve jött össze teljes szépségében a mű,a norvég black metál szcéna keretein belül.
 

A black/death/doom metál viccnek indult, valamikor a nyolcvanas évek elején. A Black Sabbath által lefektetett, és a Metallica-szerű trash borzalmak által tökélesített alapokra építve ekkor teremtette meg a műfaj ábécéjét a brit Venom. Zúzós gitár, ipari dob, hörgés, nagyjából ennyi. A Venomnak számos követője akadt szerte a világon, egyvalamiben azonban mind egyformák voltak: a sátánista kelléktár minden elemét a levágott kecskefejtől a fordított keresztekig gyakran és szívesen használták, koncert után pedig szépen hazamentek, lemosták magukról a művért és megnézték az esti meccset a tévében. A műfajba nyilvánvalóan bele volt kódolva, hogy előbb-utóbb valaki elkezdi komolyan venni, mint a Cessnáját a floridai felhőkarcolóba vezető Mohamed Atta-rajongó amerikai tinédzser Oszama Bin Ládent.

Miközben a világ fekete pólóba öltözött ifjúsága Deicide és Morbid Angel jellegű civilizált death-metálra rázta a fejét, addig a könnyűzeneileg a mai napig is csak az A-HA és újabban a Royskopp nevű poszt-ambient duó miatt jegyzett Norvégiában egy maroknyi bolond elkezdett vadul együtteseket és szcénát alapítani. Az egyik legelső és legfontosabb oslói black metál együttes az 1984-ben Oystein Aarseth gitáros és Necrobutcher basszusgitáros által létrehozott Mayhem volt. Az Euronymus művésznéven működő Aarseth hamar az egész norvég színtér központi figurájává vált, Oslo egy lepukkant külvárosában még Helvete néven black metál boltot is nyitott, amely hamarosan az összes hozzá hasonló idegbeteg gyülekezőhelyévé vált.
A Mayhem két kulcsfontosságú tagja Euronymus mellett a dobos Hellhammer, illetve a svéd származású énekes, Dead volt. Az előbbi azért, mert a Slayeres Dave Lombardo mellett valószínűleg minden idők legnagyobb metál-dobosa, az utóbbi pedig azért, mert még az együttes többi tagja számára is meglehetősen furcsa szokásokkal rendelkezett. Szabályos nekrofil volt, betegesen vonzódott mindenhez, ami halott. A legenda szerint kedvenc háziállatai rendszerint döglött hörcsögök voltak, a kellemes hullaszag elérésének érdekében pedig ruháit viselés előtt hetekre képes volt a föld alá ásni. Ne hitetlenkedjünk, a későbbi fejlemények tükrében ez nem tűnik különösebben elképzelhetetlennek.

A Mayhem koncertezgetett szerte Norvégiában és időnként Európa többi részén is, jobb napjukon akár 100 fizető néző előtt. A két évig tartó ámokfutás 1991 áprilisában kezdődött, amikor az akkor még mindössze 21 éves Dead életundora addig fajult, hogy egy este az együttes által Oslo legszélén közösen bérelt házban puskájával szétlőtte a saját fejét. A csávónak lehetett humora, mert búcsúüzenetként csak annyit firkált egy darab papírra, hogy 'elnézést a sok vérért'. A hazaérkező három kolléga először nem tudta mire vélni a nagy csendet, ám amikor végre sikerült bejutniuk a házba, és megtalálták énekesük holttestét, azonnal tudták mit kell tenniük. Euronymus először is hazaszaladt szüleihez a fényképezőgépéért, hogy a gyönyörű látványt megörökítse az örökkévalóságnak. A fotók elkészülte után valamiféle vérszerződés-szerűség jegyében megfőztek, majd közösen megettek egy apróbb darabot Dead kibuggyant agyából, végül pedig a koponyacsont szétszóródott szilánkjait gyűjtötték össze láncfűzés céljából. Az információkat ebben az esetben érthető okokból nehéz független forrásból megerősíteni, az ominózus fényképek közül egy mindenesetre felbukkant egy későbbi Mayhem kalózlemez borítóján.
 

Dead öngyilkossága még mindig nem lett volna elég a színtér megismertetéséhez a szélesebb norvég nyilvánossággal, hiszen ha agyevésről nem is, saját fejet szétlövő zenészről jónéhányról mesél a könnyűzene arany betűkkel írt emlékkönyve, gondoljunk csak Kurt Cobainre vagy Zámbó Imrére. A kilencvenes évek legelején azonban Oslóba érkezett Kristian Vikernes, ismertebb nevén Varg Vikernes, még ismertebb nevén Count Grishnackh, a Burzum nevű black metál one-man-show működtetője. Ha járt már beteg ember a popkultúrában, az mindenképpen ő kell hogy legyen.

Vikernes egy békés norvég kisvárosban, Bergenben nőtt fel, szőke hajjal és kék szemmel, szerető családja kebelén. Vonzalma a világ sötét és büdös oldalához hamar kiütközött, kiskamaszként már kijárogatott sötétedéskor a közeli erdőkbe, nézegette a furcsa formájú fatörzseket és árnyakat, közben pedig jól elgondolkozott a világ dolgain. Tizenévesként felfedezte a black metál csodálatos világát, majd miután rájött, hogy a lehető legbénább keresztnévvel rendelkezik, ami csak sátánistának kijuthat, hivatalosan is Varg-ra változtatta azt.
 

Vikernes még az oslói black metálosokkal is nehezen jött ki, ezért inkább egyszemélyes zenekart alapított Burzum néven, amely nagyon ritkán koncertezett, a stúdióban pedig többnyire ő maga működtetett minden hangszert. Euronymus hamar szárnyai alá vette a vidékről érkező Vikernest, és amikor Dead öngyilkossága után, a folyamatos rendőrségi zaklatásokat megunó Necrobutcher kiszállt a Mayhemből, őt kérte fel a következő album basszusgitár-részeinek feljátszására.
 

(Az itt hivatkozott album, a végül csak 1994-ben megjelent De Mysteriis Dom Sathanas nagyjából minden idők legnagyobb black metál albumának van elkönyvelve. Dead helyét Csihár Attila, a magyar Tormentor együttesből Norvégiába hívott énekes vette át. Csihár gondolom az élményeiből könyvet írhatna, mert az az egy mondat, amit tőle találtam az interneten, hihetetlen dolgokat sejtet. Így szól: 'Vikernes sodronyingben várt az állomáson'.)

A Mayhem-album felvétele után felgyorsultak az események. 1992-ben gyakorlatilag havonta égett le egy a számos középkori norvég fatemplomból, június 6-án pedig az ország egyik büszkesége, az Oslo melletti Fantoft-templom lobbant lángra majd égett porrá. A rendőrség a sötétben tapogatózott - szóvicc! - a norvég lapok viszont hamar kiderítették, hogy a pirománia mögött az ország egyre jobban megvaduló black metál mozgalma áll. Vikernest letartóztatták, majd hat hétnyi fogvatartás után szabadon engedték. Nem kellett volna, mert Oslóba visszatérve egyből halálosan összeveszett Euronymussal, majd a fejébe vette, hogy szó szerint halálosan.

1993 augusztus 10-én éjjel - ekkorra már több, mint 30 templom leégett és a norvég rendőrség felállított egy, kizárólag a black metál undergrounddal foglalkozó nyomozócsoportot - Vikernes és barátja, Snorre Ruch bekopogtak Euronymushoz, majd 29 késszúrással megölték a megdöbbent gitárost. Mindkettejüket letartóztatták, és bár Vikernes önvédelemre hivatkozott, mondván hogy ha nem ő lép először, akkor Euronymus öli meg őt, az oslói bíróság 21 éves börtönbüntetésre ítélte egyrészt a gyilkosságért, másrészt a Fantoft-templom felgyújtásáért. Vikernes ügyét az sem nagyon segítette, hogy a lakásán tartott házkutatáson hatalmas mennyiségű dinamit és lőszer is előkerült. Ruch kisebb börtönbüntetéssel megúszta.

A per alatt Vikernes valóságos médiasztár lett Norvégiában. A tárgyalásokat végigviccelődte, az esti híradók pedig rendre tele voltak a 'gonosz őrült' aznapi tréfáival. Ebben az időben már nem volt tanácsos fekete pólóban mászkálni Oslo utcáin, ugyanis a feldühödött polgárok gyakran szabályos lincselésekkel vettek elégtételt a nemzet büszkeségeinek felgyújtásáért. Vikernesen kívül 14 éves börtönbüntetést kapott Bard Faust, az Emperor együttes dobosa is, mivel hidegvérrel megölt egy hozzá közeledni próbáló homoszexuális férfit, valamint a szcéna további öt tagja kapott kisebb-nagyobb szabadságvesztést, többnyire gyújtogatásért.
 

Börtönbe vonulásával Vikernes legendája tulajdonképpen csak elkezdődött. Lemezeit alig győzték újranyomni, és olyan mainstream metálújságok álltak sorban a zárkája előtt, mint a Kerrang vagy a Metal Hammer. A liberális norvég börtönöknek köszönhetően Vikernes - azon kívül, hogy bent kell maradnia - gyakorlatilag azt csinálhat, amit akar. A metáltól ugyan teljesen elfordult, viszont szabályos árja náci lett, hosszas és összefüggéstelen írásai szerint célja az egész zsidó-keresztény mocskot kiverni Norvégiából, visszatérni a pogány hithez, falvakba költözni és elmélkedni a tiszta haza szépségén. Gitárt ugyan nem, szintetizátort és egyéb elektronikus kütyüket viszont tarthat a cellájában, ezeken az utóbbi hét évben két lemezt is felvett, azokat pedig ki is adták. Zeneileg szarok, szövegileg pedig szervesem illeszkednek Vikernes elborult ideológiájához.

A világ black metál közösségének egy jó része bosszút esküdött, amiért Vikernes elvette tőlük a jóistent, Euronymust. Ha beváltják fenyegetésüket, akkor a valamikor 2015 táján szabaduló Vikernesnek nem lesz sok ideje élvezni a szabad levegőt.

forrás: Matula Magazin